Bemutatkozás

Gabó
 

Kiss Gabriella vagyok, Miskolcon élek. A gyöngyfûzést hobbiként ûzöm, eredeti szakmám hidrogeológus mérnök.

Egyetemi éveim alatt az Avas Táncegyüttes táncosaként kerültem közelebbi kapcsolatba a néptánccal, népmûvészettel. Majd amikor egyik táncunkhoz gyöngygallért készítettünk, a gyöngyfûzéssel.

Ez a gyöngymunka olyan meghatározó élmény volt számomra, hogy azóta sem tettem le a gyöngyfûzõtût, illetve az ország minden táján fellelhetõ gyöngyemlékek kutatásával tanulok folyamatosan. A hagyományos népi ékszereken kívül gyûjtöm a modern mintákat is, melyekbõl mára egész kis kollekcióm gyûlt össze.

2002-ben beléptem a Fügedi Márta Népmûvészeti Egyesületbe, ahol rengeteg segítséget kaptam és kapok jelenleg is egyesületünk vezetõjétõl Molnárné Forrai Marianntól kézmûves hagyományaink megismeréséhez, népi értékeink felkutatásához.

2002. óta zsûriztetem munkáimat, és folyamatosan próbálom játszóházakban megszerettetni a gyermekekkel a mesterséget.

Három alkalommal (2003. nyara, 2004. nyara, 2005. január) jártam férjemmel Erdélyben gyûjtõ körúton, ezen belül Mérán, ahol mély barátságot kötöttünk a Mezei családdal, illetve Tötszögi Teklával, akik nagy szeretettel és lelkesedéssel mutatták meg hagyományos gyöngyös viseletüket, gyöngybõl készült munkáikat.

2004-ben a XII. Nemzetközi Nyírségi Kézmûves Kiállítás különdíját nyertem el.

2005. elején négy munkámmal az Iparmûvészeti Múzeumban rendezett Kézmûves Remek Díj elismerést nyertem el.

2005. tavaszán vezettem elsõ gyöngyfûzõ tanfolyamomat.

2006-ban megkaptam a Népi Iparművész címet, majd a Népművészet Ifjú Mestere címet is elnyertem.

Kiállításaim:

  • 2002. Fügedi Márta Népmûvészeti Egyesület megalakulásának XX. Jubileuma Miskolci Galéria
  • 2004. tavasz környékbeli vándorkiállítás
  • 2005. 03. – 04. kiállítás a Diósgyõri Kézmûves Házban
  • 2005. 04. – 06. Élõ hagyomány Borsod – Abaúj – Zemplén megyében Mezõkövesd